... Szóval amikor hazaérkeztem a kis szigetről, teljesen rendben éreztem magam és a gondolataim, érzéseim. Úgy éreztem rátaláltam önmagamra.  Hiányzott valami stabil, hiányzott a biztonság érzése. Arra gondoltam , ahonnan indultam, az majd jó lesz. Érdekes nézőpont volt ez, mert a valaha volt legjobb dolog ami történt velem, az volt ,amikor kikerültem abból a valóságból amiben felnőttem. Olyan nagyon kicsi volt az mindig nekem. Sosem éreztem jól magam, mindig kívülállónak gondoltam magam, akárhol voltam. Mégis életem töréspontja pontosan oda lökött vissza. Visszatért az önfejlesztés a napjaimba és egyre több ismeretem volt.  Kezembe akadt Orvos- Tóth Noémi: Örökölt sors c. könyve és minden túlzás nélkül mondhatom, megváltoztatta a világom. Olvasás közben legalább 4x csaptam be a felismerések miatt. Ennek köszönhetően 
ma már tudom az élet, mindig újra dobálja a köröket, ameddig ki nem szállsz. Ott volt a választás lehetősége és én nem mertem választani. Nem mertem az ismeretlent, a valódit,nem mertem  a változást választani. 
Ezért újra megismételtem a mintát. Új szerelem , új kapcsolódások, ugyan azok a problémák. Nem értettem...

Nem lehet mindenki ugyanolyan- gondoltam. Nem lehet, hogy nekem soha semmi nem jó, és én mindig mást akarok mint ami van. Ezt a mondatot számtalanszor megkaptam amíg felnőttem...
Arról már volt tapasztalatom, milyen az, amikor valaki el akarja nyomni ami én magam vagyok, hát most megengedtem magamnak, hogy megtapasztaljam, milyen az, amikor én nyomom el saját magam. Elegem lett a csapongásból, a változásból., azt a stabil légkört kerestem, amire mindig is vágytam. Azt akartam érezni, hogy tartozok valahová, hogy valakinek én is fontos vagyok. Érdekes nézőpontom volt, hogy én senkinek nem vagyok fontos.

Így kezdődött, hogy elkezdtem magam összehúzni, bezárni, letördelni a szárnyaim. Addig, ameddig pontosan bele nem illettem, az általam elképzelt, keretekkel és korlátokkal teli valóságba, ami éppen olyan volt mint bárki másé. Szilárddá tettem nézőpontokat, hittem dolgokban megváltoztathatatlanul és kezdtem olyan normálisnak érezni magam. Hirtelen annyi emberrel hasonlítottam, annyi mindenkivel éreztem, hogy egyek vagyunk, egy felé megyünk, ugyan azt akarjuk. Jó érzés volt, olyan ismerős és stabil. Elkezdtem kialakítani mindent amire azt hittem akarom és ami másnál annyira tetszett. Tudjátok egész életemben a vattacukrot kergettem. Itt is , de ennek sosem voltam tudatában. Ezt a programot csak bekapcsoltam tudat alatt magamban és futottak. Férjhez mentem, választottam embereket magam köré, és éltem a magyar valóságot. Akkor jöhet a gyerek, jöhet a ház és lassan a lista végére is érünk, gondoltam, na majd most fog jönni az az óriási, vattacukros mámoros boldogság, amire 6 éves korom óta ácsingóztam. 
Igazából fogalmam sem volt én kivagyok és mit szeretnék igazán. Azt tudtam, hogy boldog akarok lenni és ehhez bármi is kell én készen állok rá. Kezdtem ugyan megismerni magam, de az inkább arra volt jó , hogy én mit nem akarok, azt meg ugye nem engedhettem, hiszen az eltért mindenki mástól. 

Aztán eltelt pár év és én elkezdtem borzasztóan szenvedni. Ki akartam jönni abból a dobozból, és én akartam lenni. Ez az erő, hogy én önmagam akarok lenni,  sokkal erősebb volt bennem mint bármilyen impulzus az életemben.  Az volt a legnagyobb problémám hogy én magam sem tudtam ki vagyok én. Sok nézőpontom volt a világról és bele voltam gyömöszölve egy pici dobozba és mindenáron megpróbáltam magam határok közé tenni. Az élet lényege a gyerek, az élet lényege a házasság, az élet lényege valami, nekem ilyen feleségnek , barátnak, gyereknek kell lennem. És persze ilyen társat és ilyen embereket választottam akkoriban, akiknek ugyan ez volt a nézőpontjuk. Ez senkinél sem jó vagy rossz, csak van. …és  ha te erre éber vagy, akkor másik addig fogja jól érezni magát veled, ameddig te kevesebb leszel vagy kisebb mint ő, vagy akkora amekkorát elbír, és ugyan ez fordítva. Amíg ebben akarsz lenni , addig mindig az életedet kicsiben fogod tartani.

Amikor elkezdesz önmagad lenni ,akkor kezdődik az igazi vidámpark az életben. Elkezdenek nem elbírni. Ma már úgy állok mindenhez., hogy érdemes mindenre elmondani tízszer, hogy érdekes nézőpont, hogy van egy ilyen nézőpontom, mert bármi lehet bárhogyan. 

Ha önmagad vagy,nem tudsz reakcióba lépni olyan emberekkel akik nem valóak a világodba. Nem tudsz velük rezegni, mert más a valóságod. 

Persze ekkor sem akartam még változtatni, inkább azt szerettem volna, hogy az emberek változzanak. Maradni akartam, küzdöttem és azt követtem, hogy én ezt választottam, nekem már ez az életem, ebből kell kihoznom a legtöbbet. 

Átéltem olyan dolgokat, amikre úgy tekintettem, hogy ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie, nem találtam támaszra, nem értett meg senki és eljutottam oda, hogy minden az én hibám és nekem nincs itt keresni valóm. 

És itt választottam életem legnagyobb harcát, hogy akkor ebbe mindenáron maradnom kell. Minden energiám ismeretem, tudásom, önismereti munkám arra szántam, hogy megmentsem a kapcsolatom és azokat az embereket akik körülöttem vannak. Folyamatosan falakba ütköztem, és mindig magamat találtam a megoldhatatlan gondolatok végén. Én nem klappoltam semmivel. Ismét csak azt éreztem fura vagyok. Nem illek sehova és ha mást választok , egyedül maradok és éppen ez volt amit egész addigi életemben igyekeztem elkerülni, a magányt. 

Volt olyan időszakom, amikor elérkeztem életem azon mélypontjához, ahol csak egy kiutat láttam, ha eltűnök a földről. Jöttek az önszabotázs gondolatok. Lelkem olyan sötét darabkái, amelyek létezéséről sem tudtam. Olyan gondolatok, érzések, hogy talán nincs értelme élnem. Senkivel nem tudtam kapcsolódni, senkiben nem éreztem a támaszt. Nekem a legjobb egyedül volt, hiszen úgysem értett meg senki. Igen ,mindeközben kapcsolatban voltam és voltak körülöttem emberek.

A legtöbb megítélésem ebben az időben kaptam. Pontosan azért, mert nem tudták mi történik velem és bár tettlegességig az önszabotázs gondolataim sosem jutottak, mert a saját erőm megmentett és segítséget kért, mégis az emberek csak az energiáját érezték. 
Megfejlődtem gondoltam... ezen is túljutottam, akkor ez a tuti, végre megérkezek és boldog leszek, kitartottam , küzdöttem, megoldottam...

És azután...