Elkezdtem meglátni  önmagam legelveszettebb és legmegtaláltabb verzióit. 
Kavarogtak bennem az érzések és a gyász. Felfoghatatlan dolognak tartottam a történteket hiába értettem már a miértjét.

Ez volt önfejlesztésem következő nagy mérföldköve. A tudatosság, nem azt jelenti, hogy mindig minden rendben van, hanem, hogy eldönthetem hogyan reagálok dolgokra. A jó és a rossz is megtörténik. Mindkettő része az életnek, ahogy a pozitív és a negatív érzések is. Nincs egyik a másik nélkül és ez adja meg a balanceot.

Felismertem, hogy óriási nagy tragédiákat vagyok képes teremteni, az óriási fejlődés érdekében. Túl nagy árak ezek- gondoltam. Biztosan lehet ezt másképpen is. Mindig vonzottak a Buddhista tanítások. Elkezdtem belemélyülni. Úgy voltam ezzel is, mint a vallással fiatalabb koromban. Érdekelt az összes, mert nem ismertem igazán egyiket sem. Megakartam érteni valamennyit. Nem igazán éreztem soha, hogy bármilyen vallást tudnék követni. Hittem életem első percétől , és tudtam, hogy van egy magasabb erő, de semmihez sem kötöttem. Így maradt ez a Budhizmussal is, sok minden tetszett benne, sok minden adott választ nekem, de nem tettem a mindennapjaimmá. 

Eltelt egy év a műtét óta és elkezdtem felismerni, hogy nem vagyok jó helyen. Körülöttem az emberek, én magam, a szokásaim, a dolgaim, nem kompatibilisek azzal aki én lenni szeretnék, és amilyen életet szeretnék élni. Elkezdett ez az érzés feszíteni és nyomni , nem tudtam merre induljak vagy hogy nekem egyáltalán szabad-e bármerre indulnom. Hatalmas harcok dúltak bennem. Még mindig hittem, hogy megtudok mindent és mindenkit javítani magam körül és az elég lesz. Még mindig hittem, hogy kialakul az amit szeretnék, és végre én is megkapom azt a hőn áhított vattacukrot amit akkor jó pár éve kergettem. Olyan erősnek éreztem magam, mint előtte még sosem. Olyan bátran és határozottan tudtam kiállni magamért, amikre előtte nem volt példa. Elkezdtem kimászni a dobozomból. Elkezdtem nem megengedni dolgokat. Persze ez azoknak, akiknek eddig az volt kényelmes, hogy én összehúzom magam, egyértelműen nem tetszett. Konfliktusok áradatát zúdítottam magam köré. A mélységek és magasságok vulkánját, amik percről percre változtak ha arra volt szükség. 

Tudtam, hogy más út nem lesz. Megkaptam a választ az univerzumtól, Istentől, Teremtőtől vagy nevezzük bárminek. Ekkor már sokat dolgoztam a belső gyermekemmel, de az áttörés még nem érkezett meg. Még mindig volt egy részem, aki őrülten félt az elhagyatottságtól és vágyott a szeretetre. Engedtem, hogy minden úgy alakuljon, ami számomra a legjobb. Megismertem egy mondatot akkor, amiről fogalmam sem volt , hogy működni fog-e ,de ki akartam próbálni, mert bíztam és rendületlenül hittem benne, hogy van egy erő, aki majd intézi a dolgokat, ahogy kell. Lehet piszkosul fájni fog, de működni fog és ahogyan a műtét után, majd itt is utólag megértem a miérteket. A mondat: " Vegyen el az élet tőlem mindent, ami számomra veszélyes, akadályoz és gátol abban, hogy kiteljesedjek".

El is vett rendesen, barátságokat, embereket, helyzeteket, lehetőségeket amelyekről egytől egyig azt gondoltam, na ezek alkotják az életem és ezek örökké legyenek a részei. Rájöttem, aki önmagával szemben hozzászokik az igazsághoz, megnyitja a magasabb belátáshoz vezető kapukat. Már nem hazudhattam magamnak. Már tudtam miért feszít és miért ennyire kényelmetlen az életem. Miért olyan rossz nekem,  az akkori magamnak lenni, mert nem voltam önmagam. Nem illettem bele mások valóságába és ők sem az enyémbe, de mindent megakartam tenni, hogy ez ne így legyen. Azonban, ha ráébredsz az életedre és mindenféle ítélkezés nélkül, azt mondod magadnak, "oké ez nem te vagy és soha nem is leszel te", akkor onnan nincs visszaút.

A meditációkba hatalmas nyugalmat találtam. Tudom, hogy az sem volt véletlen- hiszen véletlenek nincsenek- amikor a napsárga jóga szőnyegemen huszonévesen, átélhettem a testen kívüli élményem. Mai napig kristálytisztán fel tudom idézni. Az egész életem elkísérte az az érzés, a mai napig. A joga pedig kinyitotta a testemben lerakódott érzelmeket. Akkoriban ismerkedtem meg a szomatikus jógával és az érzelem felszabadító gyakorlatokkal. Zokogtam, és olyan könnyedséggel távozott minden belőlem, ami hatására elhatároztam, nekem ez az utam része lesz. Az hogy másoknak átadjam, hogy mások is megtapasztalják ezeket az érzéseket. 

Douglas Abrams- Az örömj könyve, amit őszentsége a Dalai Láma és  Desmond Tutu érsek felismeréseit tartalmazza, számomra olyan hozzájárulás volt az életemhez, amire nagyon nagy szükségem volt. Újra megengedtem magamnak, hogy csak simán boldog legyek, ha lemegy a nap, azért hogy élek, vagy mert éppen látok egy gyönyörű fát. Már nem érdekelt ki mit mond, milyennek kéne lennem, vagy kinek mi kényelmes ha hogyan viselkedek. Tudom, hogy ebben az időszakomban bele kúszott az életembe egy kis spirituális ego. Amiről mindjárt mesélek, de előbb vissza a könyvhöz, mert erről hallanod kell neked is.

A könyv úgy épül fel mint egy háromemeletes torta. Legyen mondjuk csoki torta, nekem az a kedvencem, valami lágy krémmel, csak semmi vaj! Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről. A következő szint a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései. Az utolsó szinten pedig napi gyakorlatokat osztanak meg, amivel egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Zseni ez a könyv!

Szóval a spiri ego... Amikor azt hiszed többet tudsz másoknál és föléjük helyezed magad. Amikor pofátlanul vagy őszinte és nem törődsz vele , hogy ez valakit bánt. Amikor semmilyen más nézőpontot nem fogadsz be, csak a sajátod és arról kész vagy bármikor, bárkit meggyőzni. Gyilkos, de ez voltam én ebben az időszakomban. Jelentem, túléltem, megfejlődtem, hiszen másképp ezek a sorok nem tudtak volna megszületni. 

Amiért imádkoztam a műtét előtt, hogy a kontroll tűnjön el az életemből ,végre megérkezett, de csak ismét rájöttem, hogy a dolgok állandóan változnak. Áramlásban kell lenni, akkor tudsz nyugodt lenni. Amikor csak engeded, hogy történjen ami történik. Bízva abba és tudva azt, hogy ez számodra a legjobb, bármilyen is az. Érdekes volt ráhagyni egy láthatatlan, megfoghatatlan talán van ott valamire az életem. Ugyanakkor felszabadító , könnyed és egyszerű érzés volt, innen tudtam, hogy igaz és ez jó számomra. 

Ha ültél már hullámvasúton ,de olyanon ami eszeveszettül kanyargós és legalább ezer a sebessége, és ültél mondjuk legelöl,de teljesen egyedül, akkor pontosan eltudod képzelni mit éreztem abban az időszakban. Senkivel nem osztottam meg min megyek keresztül. Senkitől nem kértem tanácsot és nem beszéltem ki mi van bennem. Teljesen rábíztam magam, az életre és hittem abban, hogy az én érzéseim megfogják mutatni nekem mi az igaz. 
Régen például elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne osszam meg a barátnőimmel és ne vitassuk meg, ne adjanak legalább száz ötletet, hogy mit lehetne csinálni. Itt kezdtem el tudatosan megfigyelni a belső hangom, ami pontosan tudta nekem mire van szükségem, hiszen az én életemről volt szó, azt meg ugye én élem, nem más. Így senki se tud sem tanácsot adni, sem olyan szemüvegen át nézni a dolgokat ahogyan én, aki megélem. Szóval csendben voltam és vártam, mit hoz nekem ez az elhatározás, hogy jöhet bármi én elfogadom csak valamerre mozduljon, mert megfulladok.

Aztán mozdult, és én úgy éreztem magam, mintha földrengés lenne, tornádó, árvíz és talán közben zuhanok is , végképp elvesztem. Halvány fogalmam sem volt róla, hogyan mászok ki belőle, de éreztem, hogy nekem márpedig, az , hogy mennem kell igaz. Innentől minden úgy mozgott körülöttem, ami erre ráerősített. Nem akart senki marasztalni, nem kergette senki a hiányom, nem volt aki mellém állt volna. Sőtt azt hitték hisztizek és nem gondolom komolyan. Mondhatjuk ezt is az önfejlesztésem mérföldkövének, azt, hogy láthattam embereket akik nálam is jobban tudnak hinni, annak ellenére, hogy minden amit hisznek, az ellenkezője annak ,mint amit hallanak vagy látnak. Tudtam, hogy egyedül vállalom ezt az utat, és utólag már tudtam, hogy ezért csináltam az elejétől kezdve csendben , mert magamra volt szükségem, hogy én elég erős legyek.

Olyan érzésem volt, mintha Isten beállt volna mögém és azt mondta volna: "Let's go baby, ittvagyok veled". 

És azután...