Az emberek traumái alakítják a viselkedésüket, jellemüket, nézőpontjukat. Nekünk voltak bőven.

Véletlenek ugye nincsenek, mi már 20 évvel ezelőtt általános iskola 7. osztályába kereszteztük egymás életét. Aztán eltelt 20 év és addig a januári napig semmit sem tudtunk a másikról. Tanulnunk kellett még, fejlődni, tapasztalni, hogy egymást tudjuk választani. Saját szörnyeink a másik gyógyírjai lettek. Mint egy csodálatos szonett,ahol minden részlet a másikra épül. Megláttam a saját gyermeki énem tükörképét. Megtudtam fejlődni a belső gyermek blokkomat. 

És ez volt az önfejlesztésem kardinális fordulópontja. Amikor meditációba megtudtam ölelni a kis gyermeki énem és azt mondani neki, semmi baj itt vagyok, most már mindig itt leszek és mindent megoldunk, ne félj. Több órás zokogás követte, felszakadt bennem húszon X év fájdalma, meg nem értettsége, elhagyatottsága, túl korán felnövése. Egy olyan gyermekkori emlékem tört fel, ami akkor gyerekként, azt éreztette velem, hogy én második vagyok, nem vagyok szerethető és baj van velem, elhagynak és egyedül vagyok. Felnőttként, persze egy ilyen jelenet meg sem kottyanna, de mint mondtam, ez a nézőpontom gyermekként szilárdult meg, ezért kellett gyermekként meggyógyítanom magam. Minden megváltozott.

Az amúgy is hatalmas magasságok, még magasabbak lettek és azt éreztem megállíthatatlan vagyok. Bármi jön én állom. Majd jöttek, jöttek a próbák, az élet dobálta a helyzeteket, mennyire állok én készen egy magasabb szintű kapcsolódásra, egy kiteljesedésre és egy kendőzetlen életre, ahol nincsenek falak a kapcsolatban. 

Egymásban is a világot tanuljuk, a világot és az embert. Az emberi kapcsolatokat és ki-ki tanulja ebben a tükröződésben önmagát. Egy tükröződés.- gondoltam, akkor tudom az utat. Nem tudott kibillenteni semmi, nem tudta semmi elvenni a fókuszom, mert egy egészséges kapcsolódás volt a hétköznapi drámákon túl, amik bekúsznak mindenhova, hogy elengedd őket. Egészen más amikor valaki lát téged. Amikor valaki a szörnyeiddel együtt önmagadért szeret és nem azért, ami jár veled. Van aki elveszi az eszed, van aki megfordítja a lelked, és van, aki egyszerűen megfogja a kezed, hogy ne tévedj el. Nekem másra nem is volt szükségem.

Mindig vissza tudtam térni a meditációhoz, napi szinten meditáltam már és az életembe hatalmas nyugalmat hozott. Sokan azt mondják, ha egy kapcsolatban gyógyulsz mindenképpen egyedül kell lenned legalább egy évet, másképp áthozod az előző drámáit a jelenlegi kapcsolatba. Érdekes nézőpont, hogy van egy ilyen nézőpont. Érdekes nézőpont, hogy van egy ilyen nézőpont. A terepen tanulsz, ott fejlődsz, ott tapasztalsz, ott tudsz változtatni. Amíg egyedül vagy és minél tovább vagy egyedül az a nézőpontod megszilárdul és abban erősödsz meg, hogy egyedül aztán semmi dráma semmi baj az életedben, majd amikor jön valaki és jön a dráma vele és a megoldandó feladatok, mégsem vizsgálod, csak ráhúzod, hogy a baj a másikkal van. Ez is egy érdekes nézőpont, de nézd meg melyik igaz számodra. 

Ez szimpla pszichológia, az ember társas lény. A szeretetet ha megosztod több lesz belőle, boldogabb leszel és kiegyensúlyozottabb mert az idegrendszered és a traumáid feloldódhatnak. Az ölelés csökkenti a stresszt, enyhíti a szorongást, erősíti az immunrendszert. Az öleléssel oxitocin szabadul fel, amik javítja a közérzetet és pozitív érzéseket kelt. Javítja a teljesítményt és még reggelig sorolhatnám, miért nem arra lettünk tervezve, hogy egyedül bolyongjunk az életünkben. 

Meg kellett tanulnom sok mindent, mert ha egy ideig működsz valahogy akkor sok dolog olyan, mintha újra kellene járni tanulnod. Érdekes és izgalmas volt, hogy nem csak én osztom az észt, ha érted, hogy értem, hanem végre nekem is osztja valaki. Végre nekem is reflektál valaki, végre figyel rám is valaki, nem én indítok mentőexpedíciót valakiért.  Élveztem és féltem is. Mint az ismeretlentől általában mindig is féltem, ezt is ideje volt elengednem. Hiszen addigra az élet már bebizonyította, hogy minden változás értem van és az én javamat szolgálja.

A traumáink valóban alakítanak minket, de el is engedhetjük őket, amint feldolgoztuk. Ez volt a következő nagy választásom és felismerésem az önismereti úton, hogy a traumáim nem én vagyok, én lehetek más és elengedhetek mindent ami történt valaha.

Access Consciousness... na az meg micsoda?

És azután...